Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Főoldal

2010.03.16

Hozzászólás szövege:

\"Most valamiért nem tudják visszahívni azt a fajta gondolkodást\" ez a mondat ütött szeget a fejemben.
Pszichiátriai és szenvedélybetegekkel foglalkozom, és naponta tapasztalom, -elsősorban a lelki betegek között,- a negatív gondolkodást. Az előre bejósolt rosszat. Hogy úgysem fog sikerülni.Próbálom azt a készséget fejleszteni bennük, hogy tudatosan figyeljenek minden apró lehetséges örömforrásra, sőt feladatként akár naponta 5-öt írni is kell 1 héten keresztül.
Régi életükben kutakodva, visszaidézzük azokat a dolgokat, amik egykor jól működtek, illetve elemezzük, vajon akkor mik voltak azok a tulajdonságok, amelyek segítségével elérték céljaikat, és amelyek ma már nem működnek.
Az a kérdésem, hogy egy súlyos depressziós esetében hogyan érhető el, hogy örülni legyen képes?

Kedves Krisztina!

Először is köszönöm a kérdésedet! Több szempontból is szerencsésnek tartom azt, amit most kérdeztél, mert rögtön alkalmam nyílik tovább tisztázni a weblapom célját, tartalmát.

Először is: ahogy a nevében olvashatod, ez A Tudatos Örömgyűjtők Lapja. Itt hangsúlyozom Neked a Tudatos szót. Meg lehet vizsgálni, és értelmezni, mit jelent a tudatosság. (Ahogy haladunk előre, többször, több oldalról, többféle példán keresztül is foglalkozom majd a tudatossággal, a Tudatossággal.)  S azt is, a betegeid mennyire tudnak tudatosak lenni gondolkodásaikban, cselekedeteikben..stb. Valószínű, a gyógyszeresen kezelt, kórházakban vagy a lakásában ápolásra szoruló bezárt személyiségnek semmi köze a tudatossághoz..

Kettő, ahogy azt írtam a lap bemutatásában, majd az Érzelmek, örömök menűpontban, nem kívánok orvosi lap lenni. Ezt nem is tehetném. A mélydepressziósok gyógyítása orvosokra, ápolókra tartozik. 

Három, értem én a kérdésed mögött megbúvó számonkérést is - csúnya ez a kifejezés, de talán ideillik mégis -, hiszen leírtam a depressziós szót. Természetesen azokra a depressziósokra gondoltam, akikkel nap mint nap találkozunk a munkahelyünkön, az utcán, a családban, s akik véleményem szerint pusztán divatból, megszokásból használják saját magukra a depressziós kifejezést. Ezzel persze tovább mélyítik magukban a rossz hangulatukat , elkeseredettségüket mindaddig, amíg esetleg tényleg depresszióssá, kóresetté nem válnak. Szóval én, a "hétköznapi", "mindennapi", "divatdepressziósokra" gondoltam, akik még a saját akaratukkal, maguk által kitűzött céljaikkal, tudatosan figyelve egyszer csak átfordíthatják az élethez való hozzállásukat a negatívról pozitívra. Vagyis tudatosan képesek arra, önszántukból, hogy akarjanak az élet szép dolgaira is figyelni.    

Ami öröm számomra mégis, hogy nagyon hasonló az egyik gyakorlatom arra, amit ti is alkalmaztok, azaz az örömök gyűjtése, lejegyzése! A különbség - mint érzékeltettem az előbb az -, hogy a beteg élete egy zárt, az élettől/életétől elzárt (még akkor is, ha saját magát zárta el, de elzárt) területen zajlik, s így számára igen csekély azon források száma, amiből merítheti az érzelmeit, örömeit. Főleg, ha a tudatát esetleg gyógyszerekkel tompítják. A divatdepressziós éli a saját életét, bár saját magát hergelve, tudatosan vagy tudattalanul nem az örömeire, hanem a bánataira, csalódásaira, negatív dolgaira koncentrál inkább. Ez persze nem azt jelenti, hogy ő nem tud örülni. Tud örülni, vannak örömei, de felszínesen éli meg, átsiklik felette, nem értékeli. Ezzel szemben a csalódásit, negatív élményit - hogy stílusos legyek - örömmel meséli mindenkinek, szinte élvezi saját sikertelenségét, bánatát, megbántottságát stb. 

Valószínű - bár hangsúlyozom, nem vagyok orvos -, az orvosi szempontból minősített depressziósokat úgy lehet a tudatos örömgyűjtésbe visszavezetni, ha visszavezetjük őket a saját életükbe, ahol merik megélni nem csak az örömeiket, hanem a bánataikat is.     

 

Kép

 

Látogató neve:Kocsis Ágnes

Hozzászólás címe:atomicafe@freemail.hu

Hozzászólás szövege:Kedves Krisztina!

Csak azért gondoltam, hogy írok, mert pont ma jöttem rá arra, hogy bár már megszűnt az a lelki problémám, én még mindig jelen éreztem, sőt még jobban is, mint azelőtt. De életem túlnyomó részében a pesszimista látásmód volt jelen, és felmenőimben is. Elkapott egy csúnya betegség, és az segített rájönni, hogy már nincs is baj, \"csak\" a megszokott pesszimista sémát követem.

Mivel 10 éve szenvedélybeteg voltam, és meg akartam gyógyulni, egyetlen lehetőségem volt csak, hogy ezeket a negatív beidegződéseket pozitívra váltsam fel. Ez nagyon nehéz, főleg ha az ember még nem igazán tudatos, és ezen automatizmusok többsége tudat alatt működik. A drogfüggőségből számomra az első lépés az volt, hogy keressem meg az életben az ugyanolyan intenzitású örömforrást. Akkor nekem a legkisebb öröm is óriási volt :)

Tehát a terápia amit használ nagyon is eredményes.

Nem elhanyagolható viszont a hibákkal való szembenézés sem, mert egy nagy nehézség leküzdése egyrészt erősít, másrészt nagy örömforrás.

A mély gödörből csak annak sikerül kimászni, aki akarja. Aki nem akar változni, azt is el kell fogadnunk.

 

Sok erőt és örömöt kívánok a munkájához és az életéhez!

Válasz: Kedves Kocsis Ágnes!

Köszönöm, hogy írt, és őszintén tudott beszélni magáról, a volt betegségéről, s arról, hogyha valaki eldönti azt, hogy változtatni akar, s ezért tesz is valamit - nem is keveset -, akkor annak sikerül is. Gratulálok, és szívemből örülök, hogy Önnek ez sikerült! Természetesen egyetértek azzal a gondolattal, hogy azokat is el kell fogadnunk, akik nem akarnak változni. Mindenki szabadon döntheti el, hogyan élje az életét.

Kívánok Önnek szép életet, örömöket!

Üdvözlettel: Nagy Csilla

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.